Önkéntesség

Csatlakozz önkéntes hálózatunkhoz és óvd velünk a természetet!

Nemzeti parkunk munkatársai nap mint nap azért dolgoznak, hogy a jövő nemzedékei is élvezhessék azt, amit mi még a magunkénak tudhatunk: virágoktól tarkálló réteket, tiszta vizű patakokat és madaraktól zsongó erdőket. De a hivatásos természetvédők erőfeszítései messze nem elegendőek, hogy minden természeti értéket megóvjanak, ezért segítségre szorulnak. Önkéntes programjainkat éppen azzal a céllal indítottuk, hogy egyesítsük erőinket azokkal az emberekkel, aki hozzánk hasonlóan szívükön viselik a természet sorsát, és tenni akarnak annak megőrzéséért. Célunk, hogy egy olyan önkéntes hálózatot építsünk ki, amelyben a természetért tenni vágyok lehetőséget kapnak a hasznos munkára, és amely hatékonyan segíti természetvédelmi munkánkat.

Jelenleg három kőszegi lehetőség közül választhasz:

 

1, Miénk itt a rét! - Madarak és Fák napja a Kőszegi Tájvédelmi Körzetben

Legyél aktív részese Vas megye legnagyobb természetvédelmi rendezvényének!
 

 

A programról

Vas megye legnagyobb természetvédelmi rendezvényét minden év májusában rendezzük meg Kőszegen. Társszervezőnk az Írottkő Natúrparkért Egyesület. A program kétnapos. A pénteki napon iskolások vetélkedője és óvodások játéka zajlik, szombaton pedig a családokat, baráti társaságokat várjuk. Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében lévő összefüggő gyepterületen, az ún. Alsó-réten egy sétautat kaszálunk a fű tengerébe. Az így kialakított ösvény mentén állomásokat hozunk létre, ahol érdekes, interaktív feladatokon keresztül bolyonghatnak a látogatók a természet világában.
 
A munka jellege
A rendezvény összetett előkészületeket és szervezett lebonyolítást kíván. Segítőket várunk a játékok elkészítéséhez, az állomások vezetéséhez, csoportvezetéshez, adminisztratív és szállítási/pakolási teendőkhöz.
 
Helyszín és időpont
Kőszeg, Alsó-rét (a kábelgyár mögött)
minden májusban, Madarak és Fák napja (május 10.) környékén, pénteken és szombaton
 
Szükséges ismeretek és felszerelés
A munkához alapszintű természetismeret előnyt jelent, de nem feltétlenül szükséges. A tudnivalókat a résztvevők helyben is elsajátíthatják. Az időjárásnak megfelelő, kényelmes ruházat javasolt: zárt lábbeli, esőkabát vagy széldzseki, a nap ellen sapka vagy kalap. 
 
Díjazás és ellátás
Az önkéntesek díjazásban nem részesülnek. Középiskolások számára közösségi szolgálatként igazoljuk a részvételt. Védőitalt és szendvicset biztosítunk.
 
Kapcsolat
Kóródi Blanka

 

 

2, Szénagyűjtés a kőszegi arborétumban

Vegyél részt madárbarát kaszáló gyümölcsösünk fenntartásában!
 
 
A programról
A kőszegi Chernel- kert szomszédságában fekvő kaszáló gyümölcsös kezelési feladatainak szerves része a száradt májusi kaszálék összegyűjtése. A terület állapotának megőrzése szempontjából fontos tevékenység hatékony és szervezett lebonyolításához önkéntes segítőket keresünk.
 
A munka jellege
A kaszáló gyümölcsös mérete 0,5 hektár, amelyen a szénát gyűjtőgereblyékkel rendekbe rakjuk, majd vasvillával a terület különböző pontjain boglyákba hordjuk a későbbi elszállításig.
 
Helyszín és időpont
Kőszeg, Chernel- kert
minden nyár derekán
 
Szükséges ismeretek és felszerelés
A munkához előképzettség nem szükséges és általános fizikai állapot elegendő. Speciális felszerelésre ugyancsak nincs szükség, az időjárásnak megfelelő, kényelmes ruházat javasolt, zárt lábbelivel. A szükséges eszközöket (gyűjtőgereblye, vasvilla) az Igazgatóság biztosítja. Esős időben a meghirdetett programot elhalasztjuk.
 
Díjazás és ellátás
Az önkéntesek díjazásban nem részesülnek. Középiskolások számára közösségi szolgálatként igazoljuk a részvételt. Önkénteseink számára hideg védőitalt biztosítunk.
 
Kapcsolat
Kutschi Péter
kutschipeter.onpi@gmail.com

 

 

3, Avargyűjtés Kőszegen

Segítsük együtt a kőszegi arborétumban élő védett növények virágzását!
 
 
A programról
A megsárgult falevelek minden évben lehetőséget biztosítanak, hogy az ősz utolsó napjai is hasznosan, aktív szabadtéri tevékenységgel telhessenek. Nincs ez másként a kőszegi Chernel- kertben és a szomszédságában álló Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont körül sem, ahol az ősz végére vastagra hízik az avartakaró. 
Ez később előnytelenül hatna a gyepre és az abban élő védett növényekre, így a leveleket össze kell gyűjteni és el kell szállítani. Ehhez a tevékenységhez várjuk önkéntes segítők jelentkezését!
 
A munka jellege
Az arborétum és a látogatóközpont körüli park együttes területe 2,5 hektár. Az avargyűjtés a frekventált helyeken történik lombseprű segítségével. A terület különböző pontjain halmokat hozunk létre, az avar későbbi elszállításáig.
 
Helyszín és időpont
Kőszeg, Chernel- kert
minden novemberben és decemberben
 
Szükséges ismeretek és felszerelés
A munkához előképzettség nem szükséges és általános fizikai állapot elegendő. Speciális felszerelésre ugyancsak nincs szükség, az időjárásnak megfelelő, kényelmes ruházat javasolt, zárt lábbelivel. A szükséges eszközöket (lombseprű) az Igazgatóság biztosítja. Esős időben a programot elhalasztjuk.
 
Díjazás és ellátás
Az önkéntesek díjazásban nem részesülnek. Középiskolások számára közösségi szolgálatként igazoljuk a részvételt.
 
Kapcsolat
Kutschi Péter
kutschipeter.onpi@gmail.com

 

 

További természetvédelmi önkéntes lehetőségekről ITT olvashatsz.


Tetszett az oldal? Oszd meg Facebookon!